A magyar társadalombiztosításban a rendszerváltás után alatt felvetödött a gyermekek figyelembe vétele a nyugdíjrendszerben, méghozzá, úgy , hogy azt a gyermekek bizonyos taníttatási szintjéhez kötnék. A koncepció azonban nem valósult meg. A reform-gondolkodás a következő időkben a nemzetközi pénzügyi szervezetek ajánlásainak megfelelő irányba, a II pillér létrehozása irányába ment el, mint más Közép-európai országokban , (pl Lengyelországban is.) A szolidaritási alapon működő rendszerből kivont forrásokat azonban nem sikerült a költségvetésnek kigazdálkodnia, így a reform az államháztartást, amelynek ily módon támogatnia kellett a TB rendszert, deficitbe sodorta. A nyugdíjpénztárak befektetései is végső soron állampapírt jelentettek, csakhogy így az állam finanszírozása lényegesen költségesebbé vált, a pénztárak drágábban működtek mint az állami rendszer. (Mellesleg a finanszírozási szükségletek egy részét éppen maga a reform okozta…)A 2008-asnemzetközi pénzügyi válság felhívta a figyelmet arra, hogy a befektetések volatilisabb hozamokat jelenthetnek, mint a válság miatti adókiesések. Így az 1999-es évben megszüntették a II pillért, és visszaterelték a személyeket az un. állami nyugdíjrendszerbe. Ezt követően fokozatosan megszüntették a TB államháztartáson belüli önállóságát, a vállalatok által fizetett járulékokat adó jellegűvé tették, amelyek után szolgáltatás már nem elvárható, azt csak a mindenkori TB törvény határozza meg, és az államháztartásba szorosan beintegrált forrásokból finanszírozzák. Az adminisztratív apparátus reformja is a koncentrálást jelentette, vagyis az elkülönült jelleg csaknem megszűnt, és a biztosítási alap már csak a számítási módszerekben, s a figyelembe vett szolgálati években tükröződik.A jelen nyugdíj- rendszer azonban alapvetően igazságtalan.
A korábban végrehajtott parametrikus reformok, így a szolgálati idő meghosszabbítása, a rendszer nagyvonalúságának erőteljes visszafogása,a svájci indexálás megszüntetése és kizárólag infláció-követővé tétele a rendszerpénzügyi egyensúlyára ugyan pozitívan hatott ( lévén az infláció alacsony), de nem jelent hosszú távú megoldást. Sőt, a nyugdíj-rendszerben meglévő feszültségek fokozódtak, különösen a bérfelzárkózás miatti új és régi nyugdíjak között. Véleményünk szerint lapvető szemléleti váltásra, paradigma -váltásra van szükség a nyugdíjrendszerben.
A nyugdíjrendszer problémái sokkal messzebbre , mélyebbre nyúlnak. Alapvető probléma társadalmi gyökerű: a család intézményének válságba kerülése. . A család figyelembe vételét ugyan igyekszik a kormány a jelen támogatási rendszerben bizonyos mértékig megvalósítani , az igazságtalanságot enyhíteni. A jövőre, a nyugdíjas korra vonatkozóan azonban továbbra is igazságtalan helyzetet tart fenn.. Míg a gyermekre minden polgárnak szüksége van, a terhek csak a gyermekeket vállalókat sújtják. Javaslunk ezért egy kétcsatornás nyugdíjrendszert, amely a jelenlegi munkanyugdíj mellett a felnevelt és szakmai szintig taníttatott gyerekek számát is figyelembe venné. A két csatorna valójában három, mert akinek nincs gyermeke, az megtakarítással kell, hogy a (várhatóan nem túl magas) munkanyugdíját kiegészítse.
Teret kell nyernie annak a gondolatnak, hogy a gyermeknevelés: befektetés. A nyugdíjjárulék fizetése csak a belénk történt befektetés törlesztése, . a szülők generációja felé. Valójában a járulékfizetés csak jogcím a megtermelt jövedelmekből való majdani részesedésre, nem effektív megtakarítás.. Mértéke azonban várhatóan alacsony lesz. Kiegészítést vagy a felnevelt gyermekek után kaphatunk, vagy magunknak kell arról gondoskodni, megtakarítással. Vagyis a jövő nyugdíjrendszere a munkanyugdíjat egy gyermekfedezeti, illetve egy tőkefedezeti elemmel egészíti ki majd.
A pontrendszeres megoldás mellett érvelünk. Ez nem ismeretlen a nemzetközi gyakorlatban. Emellett kitérnénk a gyermektelenek esetében szükséges nyugdíj célú megtakarítások államilag támogatott rendszerének további kiépítésére is.
Botos Katalin
A Népesedési Kerekasztal által 2019. június 13-án szervezett konferenciára készült absztrakt