Megosztom

 

A teljes termékenységi arányszámnak az egyszerű reprodukciót biztosító szint alá süllyedése indokolttá teszi pronatalista (születésösztönző) népesedéspolitika folytatását. E szakpolitika célja azon jövőbeni társadalmi-gazdasági problémák csökkentése, melyek az alacsony termékenység okoz. Magam megkülönböztetem a szociálpolitikát, a családpolitikát és népesedéspolitikát. A szociálpolitika célja a szegénység csökkentése, a családpolitikáé a gyermeket nevelők terheinek csökkentése, a népesedéspolitikáé a gyermekvállalás melletti döntések számának emelése. E szakpolitikák között természetesen vannak átfedések (például a szociálpolitika eredményeként a szegénységből kiszabadult, a gyermeknevelés terhét könnyebbnek érzők család könnyebben dönt a gyermekvállalás mellett).

 

Az egyszerű reprodukció elérését célul kitűző kormánynak rá kell ébrednie, hogy a megörökölt és általa létrehozott családtámogatási rendszerek nem igazán vittek közelebb a célhoz. A hétpontos úgynevezett családvédelmi akcióterv még nem lépett életbe, s ha majd életbe lép, legalább három év szükséges, hogy hatása vizsgálható legyen. Az akcióterv termékenységet emelő hatásában van ok reménykedni (leszámítva a négy gyermekes nők adómentességét, mely ellenösztönző). Ám ha a kívánt eredmény elmarad, akkor a lehetőségek – véleményem szerint – kimerültek, s nem marad más, mint az idős kor anyagi biztonságának a gyermekvállalással és gyermekneveléssel történő összekapcsolása.  Az idős kor anyagi biztonságáról nem a nyugdíj szinonimájaként beszélek.

 

Álláspontom szerint a felnevelő szülő/nevelő nyugdíjának és a felnevelt gyermek számának összekapcsolására nincsenek jó közgazdasági érvek. A nyugdíj közgazdasági funkciója az, hogy az aktív kori megtakarítás terhére idős korban élethosszig tartóan jövedelmet biztosítson.  A gyermeket vállaló szülő (elsősorban természetesen az anya) egy időre elveszti jövedelemszerző képességét (gyermekenként néhány hónaptól néhány évig terjedően), amit az államnak kellene (részlegesen) enyhíteni – ahogy teszi is. A nyugdíjrendszer igazságtalanságára, fenntarthatóságára, vagy a gyermek „bekerülési költségének” visszapótlására való hivatkozás véleményem szerint nem áll közgazdasági értelemben erős lábakon. A gyermekvállalásnak és –nevelésnek nem szabad a nyugdíjban megjelennie. A nyugdíjrendszert – annál jobban, ahogy ma létezik – ne állítsuk népesedési célok szolgálatába.

 

Javaslatom, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltött szülő kapja meg az államtól gyermekei bruttó keresetének meghatározott százalékát. Ennek forrása a költségvetés általános bevétele legyen, fedezete az, hogy a kormány eláll a SZHO (további) csökkentésétől, illetve az szja csökkentésétől (beleértve a négy gyermekes dolgozó anyák szja-fizetési kötelezettségének fenntarttását). Ezt az összeget ne a nyugdíjalapból és nyugdíj(kiegészítés)ként folyósítsák, s csak akkor, ha a gyermek eleget tett adófizetési kötelezettségének. A megoldás a „valódi” sokgyermekes szülőknek adhat sokat, amim már csak azért is fontos, mert a népesedéspolitikai eszköztár – érthetően – a harmadik gyermekre van „kihegyezve”, de a 4-5-6 stb. gyermekeseknek nem sokat tud adni. E megoldás viszont éppen nekik a legtöbbet.

 

Tehát a nyugdíjkorhatárt betöltött szülő vagy szülők – függetlenül attól, hogy nyugdíjas-e (nyugdíjasok-e) már vagy sem – a Magyar Államkincstártól megkapja gyermeke (gyermekei) bruttó (munka)jövedelmének meghatározott százalékát, feltéve, ha annak adó és járulékterheit ténylegesem megfizették Magyarországon. Ha az egyik szülő meghal, a másik kapja a teljes összeget. E megoldás tulajdonképpen összekapcsol két generációt – a szülőkét és gyermekeikét. Anélkül, hogy közvetlenül a gyermekek tartanák el szüleiket. Viszont idős korukban olyan jövedelmi pluszhoz, életszínvonal növekedéshez juthatnak, mely múltbeli gyermekvállalásuk „sikerdíjának” tekinthető.

 

A politika feladata annak eldöntése, hogy a „meghatározott százalék” mekkora legyen (véleményem szerint az 5 % már jól érzékelhető), hogy gyermekszám szerint növekedjen-e és legyen-e felső (összeg)határa, s a két szülők között miként oszoljon meg. Véleményem szerint egy ilyen megoldás elülteti az emberekben azt a hitet, hogy a gyermeknevelés fáradalmaiért az időskor megnövekedett anyagi jóléte egy újabb fizetség lesz. Így könnyebben hozhatják meg az (újabb) gyermek vállalásával kapcsolatos döntést.

 

Németh György

A Népesedési Kerekasztal által 2019. június 13-án szervezett konferenciára készült absztrakt